Győrből Nyugat felé indulva a Mosoni-Dunán átkelve igazából már Szigetközben is vagyunk. A városból kifelé, Révfalu városrészben a Mosoni-Duna holtága mellett kerekezhetünk az aszfaltozott kerékpárúton (EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút része). A jó minőségű bringaút innetől kezdve a szigetközi településeken keresztül halad. Aki a Mosoni-Duna partjára szeretne kimenni, az Győrzámoly, Dunaszeg településeken könnyen megteheti. Dunaszeg előtt jobbra kb. 500 m-re találhatja a Dunaszegi morotvatavat, ahol egy rövid tanösvény és kilátó várja a turistákat.
Dunaszeg után maradva a kerékpárúton a Mosoni-Duna mellénk csatlakozik egy kanyar erejéig, ebben a szelvényben a legkeskenyebb a Szigetköz (7 km). Következő település Ásványráró, ahol a templomnál jobbra fordulva csak 2 km a Duna hullámterének töltése, itt található az Ásványi ágrendszer. Túránk Ásványráróról most Hédervár felé folytatódik, mely település Szigetköz egyik gyönygyszeme, itt megtekinthető a Hédervári Kastély, a 700 éves tölgyfa, az ország egyetlen krumplibogárszobra.
Lipót felé megszűnik a kerékpárút, de egy alacsony forgalmú mellékúton igazán kellemes élmény kerekezni. Szántóföldek, távolban facsoportok, majd elérjük Lipótot. Itt található a Lipóti Termálfürdő, ami igazi, akár egész napos kikapcsolódást kínál nyáron. A Fürdő mellett Darnózseli irányába egy kb. 1 km-es gesztenyesor csábítja a tekintetet és a bringást kerekezésre. Ezen a túrán ebben a kereszteződésben Dunaremete felé haladunk tovább, hogy aztán Püskin egy jobbos után kiérjünk Kisbodakra, azaz a Bodaki ágrendszerhez. A töltés mellett található Kishajnal csillag kemping, ahol kenukölcsönző is tartozik.
A kavicsos töltésen továbbhaladva Dunaszigetre jutunk, ahol számos lehetőség kínálkozik a kellemes időeltöltésre. A hullámtérben található a Kisvesszős kemping, ahonnan igazi vadregényes kenutúrára indulhatunk a Cikolai ágrendszerben. Szárazon is megközelíthető az ágvéglezárásban található Denkpáli hallépcső.
Dunaszigetet elhagyva Rajka irányába elérjük a Szigetköz "elejét", egy hosszú egyenes betonúton kilátogathatunk Dunakilitiről a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer részeként épült Dunakiliti duzzasztóműhöz.
Győrbe visszafelé többféle úton jöhetünk, mi most a Mosonmagyaróvár - Halászi - Darnózseli - Ásványrárón keresztül vezető kerékpárutat ajánljuk, de a Szigetközben számtalan lehetőség kínálkozik az önálló túrák összeállítására, akár kavicsos töltésen, kisforgalmú mellékutakon.
Ezt a túrát egy (hosszú) hétvégére bátran ajánljuk, aki ki szeretne tekerni az igazi Szigetközbe, a gyönyörű szigetközi természetbe.
Érdemes több napra is a térségbe látogatni, ahonnan kisebb kombinált túrákat tehetünk. Aki a Duna-menti kerékpártúrán halad, annak is javasoljuk, hogy menjen be az igazi Szigetközbe, a hullámtérbe.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges












valami para van. nem tudom a csabi mikor tudja megnézni hétfőn majd felhívom. most veszprémbe van.
az a para, hogy nézzétek meg, hogy vagy én vagyok hülye, vagy nemtommivan mer' ha a kml letöltése linket megnézitek, ami ott van kml, annak a vonal koordinátáit ha megmeppezitek guglival, akkor az jemen, meg ilyenekbe van.... valami para van.
csabival kell beszélni
veszed az adást csabi? felhívlak! és ez fenyegetés! ;)
a kml-ben lon, lat a sorrend, szóval nyugi, ide még nem épült be a jó öreg Oszama...
ja, nem az volt a gáz. a kml -ben a vonal egy LineString nevű node -ba úgy tárolódik, hogy pontok koordinátái úgy vannak (egy coordinates node -ba) hármasával[?] vesszővel elválasztva és ezeket a hármasokat szóközök választják el. a pontokat úgy kapom, hogy szétrobbantom a coordinates node ot a szóközöknél. sajnos ebben a kml -ben valamiért volt az utolsó számhármas után egy szóköz, ami miatt belekerült egy 0,0 pont is a macroba. most ellenőriz a kód, úgyhogy már nem hibáz. [ezt, de más még előjöhet, jajj de izgi;]
szóval egy pont koordinátái pl:
17.419812561,47.856085727,163.869
ezt se nagyon értem, hogy miért 3 szám? hogy van ez?
hosszúság, szélesség, ellipszoid feletti magasság (ami persze nem ugyanaz, mint a tengerszint feletti; a kettő között MO-n kb. ~40 m a küldönbség, na mindegy...)
jómaki is holtig tanul ;)
na, itt vagyok. há' jó ez, akkor meg?
--
c
jóhát, mer újraírtam, azér' ;)
na, tessék, íme!
sajnos a zoom -ot még nem sikerült kiókumulálni, úgyhogy egyelőre azonos zoommal renderel minden kmlt. viszont:
egyelőre ennyi. persze csiszolgatás tovább, de a az első útvonalakat már lehet tölteni felfele.
ez igen apukám!
- nálam a kinyíló bubi tovább gombjára a főoldalra ugrik.
Nagyon nagy a cucc.
grat.
tévedtem, frankón működik.
mozillában
Több körrel lemaradva kapkodom a fejemet, jó hogy Ti értitek egymást. Elmondaná valaki az öregnek, hogy kell a TrackMaker (13.2)-be felrajzolt tracklogot átvinni a googlemap-re? A transfer GTM pro-t követel, nekem olyan nincs.
Vagy teljesen rossz úton járok?
köszönöm: aghla
A legegyszerűbb az lenne, ha átküldenéd a .gtm állományt (foszakacs[kukac]freemail.hu), aztán én összereszelem. Ha meg már gördülékeny, akkor visszaküldök egy leírást.
Szia Aghla!
Egyenlőre nem klasszik közösségi feltöltéssel üzemeltetnénk a rendszert, hanem minden útvonalat Czibik Péternek kell eljutatni, a megadott címen. Ha frankón fog működni a rendszer, akkor kitaláljuk a feltöltési jogosultsági beállításokat. Tewkintsétek most ezt teszt fázisnak.
Tökéletes!
Az sem baj, ha a szerkesztés később is egykézben marad. Fotósok is csatlakozhatnak a projecthez mert bejárás közben kompakt géppel nehéz összehozni aboroséhoz hasonló színvonalút.