Van abban valami enyhe perverzitás, mikor az ember a minimum négy napos punnyadás, ünneplés és legfőképpen evés-ivás után fogja magát és nekivág a zord természetnek. Főleg miután megtudja, hogy a túra napjára vihart, ónos esőt vagy zivatart jeleznek az időjósok. De visszatáncolni már nem lehet. Egyrészt meg kell mutatni a gyerekeknek, hogy aput igenis kemény fából faragták, másrészt meg akkor újra kimaradna a szervezés végigvitele után a programból, mint a korábbi években. Így aztán felveszi a meleg, de legfőképp vízhatlan ruhákat, berakja a kamáslikat és feltölti a laposüveget, aztán elindul otthonról, hogy a többiekkel találkozzon hajnalok-hajnalán (reggel hétkor) a vidékinél. Azért a vidékinél, hogy a többiekre várakozva már ekkor borzolhassa érzékeit a Pannonhalmi Borozóban kapható mézes málna nevű rettenettel.
Idén a lelkesedés az időjárás miatt igencsak alábbhagyott, így csupán nyolcan vágtunk neki a túrának. A kerékpáros alakulat is lemorzsolódott, vagy átalakult gyalogossá, ezért csak egy csapat volt egy útvonallal. Ez pedig egy egyszerűnek látszó körtúrát jelentett Tarjánból a Gerecsében, a Somlyó hegy érintésével körülbelül 23 kilométeren. Az egyszerű aztán szép fokozatosan változott át borzasztóvá, ahogy a nappali felmelegedés hatására a fagyott föld épp csak annyit engedett fel a lábunk alatt, hogy a bakancs megcsússzon egy kissé minden lépésnél, közelebb hozva a bokaficam rémét mindenki számára. Az erdőben ez még érdekesebbé vált, mivel a fagyás helyett térdig érő sár várt minket, amit az erdőben dolgozó fakitermelő gépek tovább pépesítettek és mélyítettek. Erre mondják azt hiszem, hogy vendégmarasztaló. A velünk tartó Fapuma csapat pedig ezt a vesztett helyzetet is tovább tudta rontani azzal, hogy nem hozott magával túrabakancsot, a fenti borzalmakat gyöngyvászon tornacipőben próbálta abszolválni. (Sikerült nekik, de anyáztak is rendesen közben.) Valami disznóölést emlegettek, ami közben átázott a bakancsuk ezért nem hozták el. Ha a disznóölő bakancs nem is, de a disznó egy darabja azért előkerült a hegy tetején tepertő formájában. Ehhez járt a hagyma és a kenyér.
A tájból amúgy nem sokat láttunk: ennyi erővel megkerülhettük volna Győrt is a határban, akkora volt a köd a túra ideje alatt végig. Cserébe a tájékozódást is jól megkavarta a tejföl: miután letértünk a túristaútról, csak vakartuk a fejünket. Ha nincs András GPS-e, akkor nem hittük volna el, hogy valóban csak 200 méternyire állunk a falu szélétől, amihez a szántáson kell keresztülvágnunk toronyiránt.
A korábban megénekelt várat sem találtuk meg, de annyi baj legyen, jövőre újra szervezhetjük ugyanide a túrát.
Az Öreg Favágó pedig hibátlan volt. Na jó, egy ropogós csülköt megint elrontottak.
- kempelen blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
