Az alábbi levelet kaptuk a közelmúltban.
Mivel egyesületünk életében több fontos fordulópontnál kapott szerepet ez az intézmény, úgy érezzük, nekünk is szívügyünk a megmentése.
Van Facebook oldal is, ott aztán zajlik az élet, meg a szerveződés.
Tisztelt Szerkesztőség!
2010. január 2-án, szombat este került ki a Rómer Ház falára egy hatalmas plakát, amin a következő felhívás áll:
„Egy fillért sem kap idén a Rómer Ház, Győr egyetlen underground kulturális intézménye a megyei önkormányzattól. Ez konkrétan ötmillió forint mínuszt jelent. Oldalakon keresztül tudnánk sorolni, hány költő olvasta fel itt először verseit, hány zenekar tartotta itt első koncertjét, hány alkotónak volt itt az első kiállítása. Itt ugyanis emberközeli és személyes légkör fogadja nem csak a fiatalokat, hanem minden a kultúra és a művészetek iránt érdeklődő látogatót, lehetőséget biztosítva ízlésük fejlesztéséhez, formálásához. Természetesen a Rómer Háztól ilyen célok mellett nem várhatjuk, hogy önfenntartó legyen, mint ahogyan ezt a többi kulturális intézménytől sem várjuk. Azt azonban látni kell: a támogatás megvonása a ház működtetésének ellehetetlenítését jelenti. Ezt azonban nem hagyjuk! Állj ki a Rómer jövőjéért! Támogasd aláírásoddal azokat, akik azért dolgoznak, hogy a Rómer megmaradjon!”
A plakátot (levelünkhöz mellékeltünk pár képet róla) már most többtucatnyian írták alá, és ez még csak az események kezdete. A következő hetekben meg fogjuk mutatni, mire képesek azok, akik szeretik a Rómer Házat. Azok, akik egyáltalán nem szeretnék, ha a győri underground központja nem tudna rendesen működni.
Az akciósorozatot egy zenészekből, újságírókból, magánemberekből álló civil összefogás jegyzi – azért, hogy demonstráljuk: a Rómer Ház és vele a győri underground kultúra ügye nem lehet egyes politikusok szűklátókörűségének áldozata!
- helgu blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges








