Nem kerülhetjük el idén sem, hogy összegezzük a tavalyi évben történteket. Egyrészt mert így könnyebb átlátni évek múltán, hogy mi történt az egyesület háza táján, másrészt a 2010-es pályázatoknál mindig jól jön, hogy már van egy jó hosszú szöveg, amit csak kopipésztelni kell a Szervezet tevékenységei típusú kérdéseknél. Akkor fogjunk hozzá gyorsan. (Most látom, hogy tavaly is hasonló típusú bevezetőt írtam. Ezek szerint a célok nem változtak azóta sem. Egyébként először pont azon gondolkodtam, hogy szakítva a hagyománnyal képekre felfűzött audikommentárt vágok ide, de azt nem lehet bevágni szövegbe, úgyhogy az ötlet továbbra is csak egy ötlet.)
Szervezeti ügyek
Erről sosem bírunk időben dönteni, aztán meg időben közhírré tenni. Valójában meg annyira nem is fontos, mivel nem mozgatunk milliókat pártszámlákról és nagymértékű kormányzati forrásokkal sem kell elszámolnunk. Egyedül a postai alkalmazottakkal és a pályázati útvesztőben lényeges, hogy ki képviseli az egyesületet. Ettől az évtől az elnöki poszton nincs változás, maradt Tóth Péter. A titkári poszton viszont annál inkább: Czibik Péter lemondott, helyette Gubucz Krisztina vállalta az ügyvitelt (banki és egyéb papíros bohóckodások, amiket nem lehet online intézni).
A teljes csapat itt olvasható:
Elnök: Tóth Péter
Titkár:Gubucz Krisztina
Elnökségi tagok:
Szécsány Cecília
Czibik Márta
Ellenőrző bizottsági tagok:
Horváth Helga
Czibik Péter
Ezen kívül a közgyűlésen megjelent tagok megszavazták, hogy az egyesület címeként a mindenkori elnök címe legyen megadva, aminek következtében elkerülhető a fontos küldemények elkallódása.
Alkalmazott
Megpróbáltuk idén a lehetetlent: alkalmazottat felvenni, hogy az egyesületi ügyeket végre valaki teljes mellszélességgel vihesse. Négy hónapig sikerült is a dolog. Sajnos az ehhez kapcsolódó összes pályázatot elbuktuk, úgyhogy egy darabig most nem próbálkozunk vele.
Kerékpáros ügyek
Azt gondolom sikerült beégetni városunk polgárainak tudatába, hogy mivel foglalkozunk főként. A legtöbb megmozdulásunk a kerékpár jegyében született idén is.
Győr Megyei Jogú Város Kerékpáros Koncepciója
Próbáltuk naprakészen csepegtetni a híreket a koncepció készítéséről, ami talán 2010-ben véglegesedik is. (Hogy mennyire készült az asztalfióknak, azt majd ebben az évben megtudjuk.)
Ennek keretében kerestünk például kerékpáros gócpontokat a városban, ahol a kerékpáros forgalom kicsúcsosodni látszik. De közzétettük a koncepció munkaverzióját is megtekintésre (itt könnyebb volt megtalálni, mint az önkormányzat honlapján).
Föld Napja
A Föld Napja alkalmából Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata is beszállt a kerékpáros események propagálásába. Segítettünk a Bringázz és Reggelizz munkába menet akció szervezésében ahol találkozhattunk öltönyben, píárosan tekerő polgármesterrel meg rengeteg lelkes városlakóval. Képek az eseményről itt.
Ezen alkalomból nem maradhatott el a kerékpáros felvonulás sem, amit először mindenféle hivatalos szerv és engedély igénybevétele nélkül szerveztünk meg.
Tanácsadás, vélemények
Írtunk a megbízható használt kerékpárok lelőhelyeiről, aminek a cikkben említett boltok tulajdonosai egy emberként örültek, mivel többen megtalálták őket azóta a cikk alapján. Ha komolyan vennénk magunkat, akkor a jövőben helyet adnánk szupervétel kerékpárok bemutatására, amikhez az anyagot az eladók legújabb szerzeményei adnák. (Csuda dolgok jönnek ám át a határon lomként.)
Középiskolai programok szervezését is elvállaltuk a nyári szünet előtt.
Zöld Mozgalom
Besegítettünk egy biztosító reklámkampányába, aminek következményeként újra lesz kerékpárkölcsönző az Erzsébet ligetben, az egyesület elnöke meg tekerhetett Till Attilával.
Mobilitási Hét
Ismét egyesületünk próbálta koordinálni az szeptember 16-a és 22-e között rendezett városi dzsemborit. Volt külön kerékpáros nap, egész napos programmal a Megyeház téren, amit az egyesületünk szervezett. Az idő jobb volt mint tavaly, viszont a fásultság jeleit érzékeltem a tagságon (magamom biztos). Vagy újítani kell, vagy átadni a stafétát lelkesebb embereknek.
Kerékpáros póló
Felvetettük, elkezdődött, azóta önálló életet él a dolog. Jelenleg a téli hideg miatt tetszhalott, de tavasztól újra pattog a labda. Hardcourt Bike Polo Győrben.
Ifjúsági ügyek
Mindig megkapjuk, hogy ezt a dolgot csak úgy a háttérben intézzük. Pedig nem is. Volt újság, könyv, DVD, találkozók, bemutatkozás, kutatás.
NIIDA kutatás
A Mobilitás által működtetett Nemzeti Ifjúsági Információs és Dokumentációs Adattár használhatóságáról készítettünk egy felmérést a Mobilitás felkérésére. A munkáért kapott pénzt pedig elköltöttük az alkalmazott járulékainak töredékére.
A Mobilitás évzáró rendezvényén már bemutatták az ajánlásaink által újrafazonírozott NIIDA-t, úgyhogy volt értelme dolgozni.
Önkéntesek
Két önkéntes ügyét bonyolítottuk 2009-ben. Olaszország és Bulgária célponttal.
Alternatíva
Szeptemberig kapták a támogatást az újságra. Már csak az elszámolás van hátra. Reméljük, hogy lesz folytatása úgy is, hogy a fél szerkesztőség a fővárosba költözött.
Competitive Edge
A két éves uniós projekt is befejeződött az idén. Ennek keretében egy szlovéniai kiruccanásra még futotta márciusban. A végtermékeket boldog-boldogtalannak osztogattuk egész évben.
Visegrási Alap
A Competitive Edge folytatása ez a projekt. Egy lengyel és egy cseh talákozón vagyunk túl.
Bor és Kult+Túra
A boros témákat sem hagytuk annyiban 2009-ben. Számos előadás és több közös boros túra szerveződött.
Elsőként Hangyál Balázs pincéjét látogattuk meg még januárban. Februárban a Deé családi pincészet következett. Júliusban Mór következett Miklós Csabival és Bozóky Istvánnal.
Majd egy furcsa város- és fröccsnéző túrát szerveztünk a Mobilitási Hét és a Nemzeti Kulturális Örökség Napja alkalmából Győrben.
Az évet a szokásos Bejglitúrával zártuk 2009. december 30-án. Itt a cél a Gerecse volt és a bajor hangulat.
Kapcsolatok
Még mindig komolyan gondoljuk, hogy mi csak a keretet adjuk, aztán lehet rajtunk keresztül szervezni, hirdetni, közreműködni. A következő szervezetek tették ezt meg oldalunkon keresztül a tavalyi év folyamán:
-Green Bikes for Peace
-Alternatíva
-Kikötő Egyesület
-Mediawave Web Tv
-Fapuma Alleycat
Leltár
Ez az év is a beszerzések éve volt. Fő cél a kerékpáros flotta fejlesztése volt.
A tavalyi év szerzeményei:
-2db Bike Buddy kerékpáros utánfutó
-Univerzális, autóra szerelhető kerékpárszállító
-Bringóhintó
-Velocipéd
-Dupla Bike Buddy kerékpáros utánfutó
-Tandem
- 2db focikapu
Pályázatok és egyszázalék
Ebben az évben volt több bukott pályázatunk is.
Például a Norvég Civil Alap. De nem sikerült az NCA Civil szervezetek működésének támogatása című pályázat sem.
Ami igen:
-Győr Város Civil Alap - 150.000 Ft
Az egyesület a 2008-as személyi jövedelemadó bevallások egy százalékos felajánlásaiból 210.000 Ft támogatáshoz jutott hozzá 2009-ben. Köszönjük.
Emellett több olyan munkát is kapott az egyesület, amiből bevételei származtak, úgyhogy a kieső pénzek befolytak másként. Az egyesület számlaképes, 2009-ben megvettük első számlatömbünket is.
- Nyomtatóbarát változat
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges








