Az utóbbi pár hónapban folyamatosan ütközök olyan emberekbe, akik nem akarnak zsírúj kerékpárt, mert most éppen nincs rá annyi pénzük, a tescobringa pedig nem vonzza őket. Mert ők csak a városban használnák, meg a boltba mennének vele. De legyen masszív és jól működő a gép. És akkor jönnek a kérdések: hol lehet jó áron használt kerékpárhoz jutni a környéken? Akkor megírom és ezután ezt a posztot küldözgetem mindenkinek, aki kérdez.

Prológ Kerékpárüzlet

Kozma Gyuri territóriuma, akitől már nagyszámú kerékpárt vásároltam az elmúlt pár év során. Az ő módszere a következő: állandó kontaktokkal dolgozik, akik vagy nyugati lomiból vagy az osztrák kerékpárboltok csereakcióiból beszerzett bringákkal házalnak (erről a lehetőségről majd később). Tőlük veszi át a gépeket és újítja fel őket a téli időszakban, amikor kevesebb a munkája. Aztán az idény kezdetén általában ki is fogy belőlük. Ha nem sürgős, akkor lehet leadni nála rendelést, aztán szól, ha érkezett megfelelő alany. Ami még nagyon üdvözlendő, az az, hogy fél év garanciát ad a tőle vásárolt használt kerékpárokra. A felújítás egy városi biciki esetében egyébként azt jelenti, hogy minden tökéletesen működik rajta: váltó, lámpa, fék. Kincseskamrája a bolttól szeparálva, egy hátsó raktárban található, ahová csak külön kérésre viszi el az érdeklődőket.
Cím:9022 Győr, Tihanyi Á. u. 83.
Telefon: +36 20 453-3218
Hívjátok, és hivatkozzatok a Keret Egyesületre.

Vock Balázs műhelye

Ex-logopédus és többszörös bajnok kerékpáros. Ráadásul Gicen működik, ami külön pluszpont, a vidékfejlesztéshez hozzátett energiái miatt. Nem is írnék róla sokat, inkább belinkelném a Népszabadság cikkét, ami kizárólag róla szól. És segített nekünk is tavaly, amikor veterán kerékpár kiállításával emelte a Mobilitási Hét rendezvényeinek színvonalát.
Mivel Gic azért elég messze esik Győrtől, adnék egy telefonszámot, hogy mindenki érdeklődhessen, hogy a 150 darabos készletből van-e neki megfelelő. Biztos, hogy van.
Vock Balázs: +36 30 631 4753
Balázs is az osztrák kerékpárboltok cserekerékpárjait szokta megvenni csomagban. Ez arról szól, hogy az a sógor, aki megunja kerépárját, elviheti a boltba, ahol beszámítják az új gépe árába. Ezeket a használt kerékpárokat aztán csomagban értékesítik, például a keletről érkező magyarok számára. A nála vett kerékpárok is át vannak nézve, be vannak olajozva, úgyhogy semmi teendő velük: ráülünk és hajtjuk.

Jankovics Dávid and Co

Keret és Peppe közeli kerékpárszerelő csapat, akik szintén guberált bringákat újítanak. Telefonos egyeztetés után minden lehetséges. Mondjuk egy az alábbi írásunkba beillesztett filmben látható háromkerekű.
Tel:+36 70 6567483.

Lomisok

Akiben ég a turkálási szenvedély, azoknak ajánljuk a vasárnapi piacot, ami jelenleg az ETO pálya parkolójában kerül megrendezésre. Itt lehet találkozni furábbnál-furább alakokkal, akik néha meglepően jó minőségű lomizott kerékpárral jelennek meg. Mondjuk a múltkor 250.000 Ft helyett 40.000-ért juthattam volna tandemhez, ha kellett volna. A probléma itt azzal van, hogy a legtöbb esetben nincsenek átnézve, kijavítva, úgyhogy az új szerzeményre még biztosan rá kell költenünk néhány ezrest. Lehetőleg szakértővel menjünk, aki kiszúrja nekünk a legjobb vételt. No és alkudni is lehet, ha már piac.
És akkor innen is kiemelnék két nevet, meg a számukat is leírom, hátha valaki érdeklődne náluk:

László György - nyugdíjas kerékpárszerelő, aki szintén osztrák cserekerékpárokkal foglalkozik és rakja őket rendbe hobbi gyanánt. Szokott hirdetni a Bazárban is.
Tel: +36 20 493 0473
Lomi Tomi - Gyárvárosban több lerakattal rendelkező, nem csak kerékpárral foglalkozik. Egy időben az ismerősi kört folyamatosan látta el Bianchi versenykerékpárokkal. Hétvégén mindig kint van, de telefonos egyeztetés után a megfelelő garázsnál megmutatja a minket érdeklő árut hétköznap is. Épp csak annyira rakja össze őket, hogy ne essenek szét, úgyhogy még rá kell áldozni mindegyikre.
Tel:+36 20 327 9476

Devecser - Lomi Mekka

Ezt nem is részlezetem. Aki volt már ott az tudja. Vagy nézzétek meg a lomi.hu oldalt. Egy probléma van velük. Sztárolva lettek minden fórumon -például itt és nagyon elszállt velük a ló. Meg kiokosodtak az évek során, ezért ami többet ér, az náluk is jóval többe kerül már. Viszont a csomagban vásárolt kerékpárok mindig nagyon olcsók tudnak lenni. Vagyis ha többen összeállunk és veszünk mondjuk egyből ötöt, annak mindig nagyon örülnek.

Kommentbe jöhetnek még a város közeli lomisok címei Dunaszegről, meg Szilsárkányból vagy éppen Szanyból.