Itt lehet majd szlalomozni a gyalogosok között

Ma reggel szomorúan tapasztaltam, hogy egy újabb kerékpáros közlekedésre alkalmatlan torzszülött bicikliút épül a városban. Az egész a Fehérvári út, Mészáros Lőrinc utcai torkolatánál, a Graboplast előtt lesz. Erre sajnos számítani lehetett, bár azt hittem - én naiv - hogy a városi MK szava valamit számít ez ügyben. (lásd: "3.Ne épüljön több körforgalom elválasztott kerékpárútszerű szörnyűséggel.")

Megint a kerékpárt még csak múzeumban látó tervezők és a "biciglit a járdára" személetű közútkezelő nyert. A közlekedni kívánók meg újabb akadályokba ütköznek.
Később lövök néhány fotót is, amit az eddig elkészült részekről tudni lehet, hogy a kerékpárút a járdával együtt lesz összes szélessége kb másfél méter, szép piros vesezúzó macskakőből. Persze 4-5 járda/kerékpárút csere az lesz a környéken, nyugodtan készüljetek a manőverekre. A kanyarok pedig olyan élesek, mint amit a tihanyin a kereszteződésekben.

Gondolom, majd az illetékesektől jön majd a szokásos szöveg, hogy az egyeztetések már korábban megvoltak, így egységes a koncepció, meg a táblagyártókkal is megegyeztünk már a plusz 200 db jelzőtábláról és különben is ez egy autópolisz, a biciklisek nem fizetnek adót és ha az úton lenne kerékpársáv, akkor túl sok autós-biciklis konfliktus lenne...

Közben találtam egy nem friss, de még hatályban lévő jogszabályt amely szerint az egész győri kerékpárút táblázás erősen kifogásolható. ( 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről)
8.5. Járdát sem gyalogútnak, sem kerékpárútnak kijelölni nem szabad. A járdán kijelölt kerékpárutat a széleit jelző folytonos sárga színű útburkolati jellel vagy eltérő színű, illetve anyagú burkolattal kell jelölni.

8.6. Gyalog- és kerékpárútnak olyan gyalogutat vagy kerékpárutat szabad kijelölni, amelynek szélessége elegendő a gyalogosok és kerékpárosok egyidejű, biztonságos közlekedésére.


Itt lehet majd szlalomozni a gyalogosok között A Fehérvári úti körforgalom kerékpárútja, a szakasz itt kétirányú lesz A Mészáros L. utca felől kulturáltabb lett Egy nagyon keskeny ívű forduló a csodálatos minőségű díszburkolat