Megvolt és nagyok voltunk!
A hetedik Bringapolisz felvonulás majdnem nem lett, aztán mire lett, addigra nagyon nagy lett.
Idén több okból is úgy döntöttünk a Keretnél, hogy rendőri felvezetés nélkül, "egyszerű" kerékpáros csapatként biciklizünk, ami természetesen kicsit megváltoztatta a haladást és a tempót - többek bánatára. (Egyébként váratlan útfelbontások miatt módosult az eredeti útvonalunk, de improvizáltunk.) Szerencsére az önkénteseinknek és a résztvevőknek köszönhetően (nagyrészt:) szabálytalanság és mindenféle baleset nélkül haladtunk végig a kissé álmatag vasárnapi városi forgalomban.
Fontos az is, hogy - bár egy-két cikk megjelent a médiában - az esemény nagyrészt önmagát generálta, és a Keret- iwiw- és Facebook-hírek nyomán, önszervező módon gyűltünk össze közel 300-an. Ez persze azt is jelenti, hogy sokan készülnek a Bringapoliszra, és már van egy győri kerékpáros közösség, aki szívesen megmutatja magát két keréken.
Köszönet a résztvevőknek, az önkénteseknek és a szervezésben részt vállalóknak!
- goraka blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges





























Nagyon nagy volt a polisz :) köszi a szervezést :P
Jó volt látni ennyi kerékhajtót:D
Hol található a többi kép?
Köszi
nemsokára töltöm fel és egyben kérem, akinek van megosztani valója, akár sztori, akár képek vagy videók, küldjön egy linket ide!!
Sziasztok!
Elkészült a 7. Bringapoliszról egy TV-s anyagunk, egyenlőre csak a YouTube-on
http://www.youtube.com/watch?v=5xyRdV2S0sY
(embeddelhető, szabadon terjeszthető, másolható)
de ma este (május 16.) 7 órától az o2TV-n is (a ScanText csatornáján).
Respekt a szervezőknek
és reméljük tetszik!
Mi nagyon élveztük.
Üdv
BennevagyokaTVben!BennevagyokaTVben!
Bár jeleztem, hoyg inkább a SzomjasFerit írjátok ki, meg akartam őrizni az inkognitómat. :)
De azért köszönöm ám, hoyg szerepelhettem!
A sörözős poénon sokat gondolkodtunk hogy betegyük-e... ;)
:)
Majd legközelebb, tudok mondani még okosabbakat is ám ;)
frankó kis klipp lett, grat
És akkor a Kisalföld:
http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/atkerekeztek_a_varoson/2096666/
Én gratulálok a legjobban!
Te nem voltál? Hiányzott a hangosbeszélős standupozás elöl ;]
(és már megint sikerült engem lefényképezni a Kisalföldbe :])
Jó volt nagyon! Itt van pár kép amit lőttem:
http://picasaweb.google.com/bshhun/Bringapolisz7?feat=directlink
az a közel 300 az inkább 500-800 volt
ne politizalj ;)
koszi a szervezest ujfent, orultem!
két tibi az élményekről beszélget valahol a kibertérben:
11:02 tibi1: mi volt
hallom borulásztál
11:03 MI?
17 minutes
11:21 tibi2: jaja :)
:)
csodáakat
5 minutes
11:26 tibi1: mi volt?
be....tál mi, aztán elku...tál be....va
:)
11:29 tibi2: nem egyszer
:D
11:33 tibi1: sérülések?
11:34 okozott kár, sebzés?
szerzett xp?
11:35 tibi2: okozott kár alacsony
az első felni amortizációját meggyorsítottam
de még nem kell csere
önsebzés volt csak
valszeg elfogyott a manám
healthem lement 70re
de azóta már megin 85
11:36 térd, hüvelykújj, arc(!), meg a kis szarok
votl szaltó
is
:D
tibi1: na, ha szaltó is volt,
akkor a szerzett experience az legalább nagy
:)
11:37 tibi2: jaja
az sztem olyan 120
ugyhogy level 8ra léptem
11:38 tibi1: akkor kioszthatsz 5 profile pontot
:)
szerintem defense -re rakjad
:)
11:40 tibi2: armorra
:)
feltettem armorra, este megyek gyógytornászhoz manáé
armor jó lesz. legközelebb, ha elütsz egy szuzuki dzsippt a nyugatinál, a kemény armor nagy sebzést nyom, úgyhogy megint kapsz sok xp. :)
itt is köszi mégegyszer. nagyon jó volt.
egy ötlet felmerült bennünk a végére. amikor volt a bringaemelés, azt lehetett volna úgy csinálni, hogy a töltésre fel mindenki, és egymás mellett szépen sorba, és azt fényképezni. sokan is voltunk, úh nagyon szép látvány lett volna. következő bringapolisznál akár lehetne így is ;)
ja meg valahova össze kéne gyűjteni az összes képet videót, sajtóanyagot :$
d[oO]b
"ja meg valahova össze kéne gyűjteni az összes képet videót, sajtóanyagot"
ez az a hely, ragmeg, minden linket ilyenekre küldhetsz bátran a kommentekbe, aztán abból ami idekerekedik, majd készítünk egy összeszedett oldalt szépen a históriába.
tennék egy javaslat is, aki feltölt képet-videót-hangot-szagot-ízt ide-oda, az tegelje legyen szíves azt "bringapolisz" teggel, így jó lesz nekünk nagyon, mert bármilyen megosztószájt nézünk át anyagok után, csak arra kell majd keresni, hogy teg: bringapolisz. nagy lesz, gyere-gyere.
Nagyon szép élmény volt a 7. Bringapolisz, jók voltatok! Hajrá továbbra is!
nyú jork bekaphatja. ;)
tény. mondjuk ezt már előre is sejtettem.
Nem lesz abból baj, ha olyan képeket rakunk fel amin szabálytalanságokat látni?
Jó ha képfeltöltéses linkeket rakok ide (mint korábban)?
repülő biciklist, vagy gyülekező tömeget? nem lesz.
Tavaly is készültek és kerültek is fel olyan képek, hogy sörösdoboznak látszó tárgy volt a kezünkben, de eddig nem volt gond, pedig beazonosítható vagyok.
én biztos vagyok benne, hogy a kulacstartóba csak az fért bele, és hogy méregtelenítő zöldtea volt benne :D
d[oO]b
:) Így van, bár kulacstartó nincs egyik bicajomon sem, a Camelbackbe meg jókis whiskygyömbér szokott lenni, aminek végülis teaszíne van.
a szonda meg úgyis színt bír csak kimutatni. :)
Jahh, a képen jól látni, hogy nincs kulacstartó a gépen, muszály volt jobb kézben szorongatni a frissítőt. :)
Na akkor a képek:
http://kepfeltoltes.hu/090428/709856449P4260003_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/1038852037P4260005_www.kepfeltoltes.hu_.jp...
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260006_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260007_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260008_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260009_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260010_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260011_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/833340656P4260012_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260014_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260015_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260017_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260018_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260020_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260021_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260022_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260023_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260024_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260025_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260026_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260027_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260028_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260030_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260031_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260032_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260034_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/view/090428/P4260035_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
köszi a képeket. egy-kettőn még látszódom is. sőt egyiken tök közelről http://kepfeltoltes.hu/090428/P4260030_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (fekete póló sárga csíkkal az oldalán) csak tudnám hova tűnt a váz nagy része és a kormány? :) vagy csak optikai csalódás?
d[oO]b
http://kepfeltoltes.hu/090428/1038852037P4260005_www.kepfeltoltes.hu_.jp...
Na ez egy kifejezetten jó kép, köszönöm!
egy vékony kezet tartasz a szádban a hüvelykujjánál fogva, és a mutatóujja pedig az orrodban van :D
--
c
Kiváló megfigyelő vagy! :)
Még egy beszámoló röviden, velősen:
http://melykek.blogspot.com/2009/04/bringa-canga-kirikpir.html
kezdem híresnek érezni magam. egyre több képen jelenek meg :D (pl a fentebb említett bejegyzéshez csatolt képeken is többször feltűnök :D na nem mintha ezért járnék a bringapoliszra, de szeretem látni magam az ilyen paparazzo képeken XD)
d[oO]b
http://www.kisalfold.hu/bringapolisz_gyor_2009_arprilis_26_adatlap/video...
Köszi, hogy linkeltetek, és köszi a remek poliszt, szuper volt, remélem sok ilyen lesz még! :-) Nagy ölelés a szervezőknek!(mély)Kék
Kattintgattam én is össze-vissza a vonuláson. Ez lett az eredménye: http://picasaweb.google.hu/posa.bringa/BRINGAPOLISZ7#
Ha a panoráma képeknél az összefűzés miatt vki csak félig lenne a fotón, attól elnézést kérek!
a 94-es képből csinálnám az új fejlécképet. :-)
(a 4 emeletes panelház az tényleg egy nagy kocka, most már biztos)
gratula-matula a résztvevőknek
az interneten tök jó, hogy vannak hiperhivatkozások. így nem kell keresgélni a "kilencvennégyes képet" hanem lehet rá frankón hivatkozni például így:
http://picasaweb.google.hu/posa.bringa/BRINGAPOLISZ7#5332795998578777026
;)
legyen ez az új fejléc?
így ahogy van, csak szépen levágom vagy valaki megdizájnolja 760x170px -be elküldi/feltölti-belinkeli?
hogy legyen? beteszem azt.
Tedd be azt. Jól.
vagy ha jobban tetszik, akkor ezt az arculati színbe forgatottat: http://picasaweb.google.hu/posa.bringa/BP7_des#5333005764421995602
vagy netán egy "green bikes" verzió? http://picasaweb.google.hu/posa.bringa/BP7_greenBikes#533301109588646333...
a pirosat a pirosat!
mert az szebb :-)
hát hamár a piros, akkor legyen még pirosabb ;) > http://picasaweb.google.hu/posa.bringa/BP7_des#5333071799846858834
most mondjam azt, hogy ezt a zöldet? :-)
nekem a szolid piros jobban tetszik, mint a durva piros.
ki fog dönteni? :-) - Dönts Boros!
á.
nekem a zöld jobban bejött ideológiailag. :) hogy zöld volt a stoptábla és zöld volt a piros, annak olyan szép metaforikus értelme van. :)
ellenben ha így "dönts boros" akkor eldöntöttem, az eredetit választom. :)
ha nem látjátok egy sima frissítést nyomjatok.
ufó figyedoda, h került a fejedre. :)
klassz.
"u"fó betű - gondolom véletlen :-)
kiválasztottam még néhányat és azokkal is elbohóckodtam egy kicsit...
piroska: http://picasaweb.google.hu/posa.bringa/BP7_des#
és a marslakó: http://picasaweb.google.hu/posa.bringa/BP7_greenBikes#
szóval sikerültek ahogy sikerültek, de ha netán, esetleg és véletlenül – de akár még komolyan megfontolt szándékkal is – vkinek szüksége lenne nagyobb méretben is a BP fotóalbumaimból valamelyik képre, az írja azt meg az albumnál található címemre! igyekszem mielőbb elküldeni neki.