Projekt neve: Let's Meet On the Anatolian Peak ifjúsági csere
Időpont: 2008. február 22-29.
Helyszín: Erzurum, Törökország
Pályázó:
Vasárnap megérkeztünk a projektről. Remek egy hetet tudhatunk magunk mögött. A kezdeti nehézségek után, melyek a kulturális különbségekből és a szervezők nyelvi nehézségeiből adódtak, igazán tartalmas, izgalmas programon vettünk részt. A szervezők mindent megtettek sikeres lebonyolításért, pedig sokszor nem volt könnyű dolguk ;)
A síelési lehetőség mellett, ami talán a projekt csúcspontja volt, több workshopon is részt vettünk. Ezek eredményeként több csapatban mini-kiadványokat készítettünk. Ezekből egy kiválasztottat a helyi polgármesternek is prezentáltunk, majd Erzurum utcáin osztogattuk a helyieknek, akik érdeklődve fogadták. Bár be kell valljuk az érdeklődés legalább annyira szólt a nagy számú külföldinek mint a kiadványnak. Az eseménynek helyi szinten jelentős visszhangja volt, mert a másnapi újságban is megjelenet az akció ill. egy tv - riport is készült. Összeségében a projektet sikeresnek mondanám, és remélem hogy az itt kötött ismerettségeket a jövőbeni projektjeinkben is kamatoztatni fogjuk.
- szcili blogja
- Nyomtatóbarát változat
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges














bravó! marha jól néz ki a hángérien asztal. kár, hogy lemaradtak róla az unikumok meg a frittmann rosék. :D