buksi(Medium).jpg

Megvolt az év legnagyobb hivatalos eseménye a szlovén diákszervezetnél: az éves tag- és választó ülés. Mivel több mint száz választó tag vesz részt ezen, egy kisebbfajta parlamentként kell elképzelni. (Természetesen még érdekesebb, ha egyedüli magyar ’téglaként’ vagy ott.) A SKIS nagyon benne van a politikában, és mivel a diákszervezeteknek évről évre meg kell védeniük a jogaikat, méghozzá nem is akármilyen jogaikat (már említettem, hogy a diákmunka néhány százaléka a zsebükbe vándorol állami közbenjárás nélkül), az érdekképviselet és diáklobbi nagyon fontos része a tevékenységeknek. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy ki és hogyan viszi az ügyeket odafenn, és ezzel tisztában vannak a delegáltak. Így a mammuthosszú, nyolc órás ülést meglepően mindenki kötelességtudóan végigülte, kicsit talán az esti eszem-iszommal vigasztalódva.

A SKIS -nél szintén a ptuji ülésen fogadták el az éves pénzügyi jelentést. Érdekességképpen néhány számszerű adat: a ljubljanai iroda fenntartási költsége 11.000€, ami csupán egynegyede az aktivisták honoráriumának. Ez egyébként projektenként 40-200€ között mozog, az egyes ágak vagy ’irodák’ vezetői havonta körülbelül 200€ -t kapnak, természetesen a letöltött munkaórák alapján - ebből is látszik, mennyi aktív tag mozog a szervezetben. Szintén érdemes megjegyezni, hogy bár nekem ezek a honoráriumok viszonylag magasnak tűnnek, a diákmunka átlagosan 3-4 €/óra, azaz ennél jóval többet kereshetnek mondjuk bárpultosként.

Így néz ki tehát a jutalomrendszer, de majdnem mindenki az önéletrajzáért, az önmegvalósításért vagy a kapcsolatokért dolgozik a szervezetben. Emellett pedig működik az utódlás és a tapasztalatok továbbadása is: az új nemzetközi kapcsolatok felelőse, Petra például most tanulja a csíziót a mostanitól. És talán amitől friss és működőképes tud maradni a szervezet: csak diákok lehetnek a tagjai, tehát előbb-utóbb minden pozíció megújul.