Igazi vizes időt fogtunk ki, csak kár hogy nem volt melegebb 5 C foknál. Ennek ellenére megtiszteltük a Víz Világnapját és maroknyi lelkes csapattal felvettük a kesztyűket és zsákokat, míg a búvárok alámerültek a Mosoni-Dunán. Eredményül tiszta Aranypart I. és folyószakasz a starandtól a Kis-Erzsébet hídig. Köszönjük a résztvevőknek, és a program szervezésében és lebonyolításában segítkezőknek.

Az aktív munka után két előadást hallgattunk meg a vizáról és az IAD (Nemzetközi Dunakutató Munkaszövetség) munkásságáról. Mindkét előadásban hangsúlyosan jelent meg, hogy eredményeket csak kitartó és türelmes munkával lehet elérni. Beszélgettünk, hogyan lehetne felhívni a figyelmet, hogy óvják és védjék a lakókörnyezetüket az ottélők. Ehhez elsőként azt kell elérnünk, hogy sajátjuknak érezzék a környezetüket és érdekeltté váljanak a problémák megoldásban. Fontos, hogy eredményt csak akkor lehet elérni, ha a politikai akarat is megvan mindehhez és elindul az együttgondolkodás és cselekvés.

Terveinkben szerepel, hogy valamilyen információs táblát készítünk a Duna-part tisztaságának védelmére.

Mégegyszer köszönjük a lelkes aktivistáknak, hogy a rossz idő ellenére részt vettek az akcióban!