Még kettőt kell aludni, olvastam reggel a honlapokon. Én nagyon izgatott vagyok, nem a létszám érdekel. Megnéztük a filmet a tavalyi CM-ről kedden a Rómerban, én előtte már kétszer láttam, de valahogy meg tudnám nézni még jónéhányszor. Szabola beszélt a film előtt pár mondatot, hogy miért is nehéz a mai médiának feldolgozni, hogy itt nincs úgynevezett főszervező, hogy nincsenek kitűzött létszámcélok, nincsen mekkora számtól vagyok elégedett érzés. A film azért készült, hogy bemutassa, mindenki teszi a dolgát, amit tud és ettől válik nagyszerűvé a dolog. Valaki fúj, valaki nyomtat, valaki ragaszt, valaki beszél, de a rendszer működését mégis az egyének adják, akik résztvesznek, meggyőznek, mosolyognak és megmutatják, hogy lehet az árral szemben úszni. Demonstráció a szó legnemesebb értelmében. A legfontosabb dolog, amit emberek csoportja tehet, olyan alternatívákat mutatni, melyek az emberek hosszútávú érdekeit szolgálják. Tesszük ezt úgy, hogy megpróbálunk kiemelkedni a hétköznapi megszokásból, bátran vállalva azt, amit csinálunk, mert tudjuk, hogy nekünk van igazunk. Tesszük ezt egy olyan világban, ahol többen szeretnék, hogy semmi se változzon az ésszerűség irányába. Igen, ma a kerékpár és a környezettudatos életfelfogás az értelem forradalma. Hisszük, hogy a "ésszerű" újrarendezi a normákat, hisszük, hogy a valós civil a harmadik utas megoldás túl a politikán és a közönyön. Társadalomszervező erő azok számára, akik felismerik, hogy a közösségi élmény és a társadalom javát szolgáló valós tettek jelenetik a kiutat a "mocsárból".

Nagyon izgatott vagyok, mert nagyon sokan, nagyon sokat tettek ennek a felvonulásnak a sikeréért, gondolkodtak, meggyőztek, írtak, beszéltek, szerkesztettek, nyomtattak, ragasztottak, fújtak, tették a dolgukat egy közös célért. Aztán nincs is más dolgunk, minthogy megmutassuk a jéghegy csúcsát, hogy aztán még nagyobb akarással duzzadhasson egy egészségesebb városért, ahol az emberek örömüket lelik a mindennapi mozgásban, a mosolyban, a frankó bicikliutakban, bringapályákban, használható kerékpártárolókban, körforgalmakban, bringás találkozókban, családi bringás programokban, vízpartokban, sétányokban és úgy általában az ész diadalában!

 Aki ott lesz, tudni fogja miről írtam!

 Think global, act local!

Hajrá Critical mass, hajrá Bringapolisz!