A 2010-es év a nem nagyon látványos, de annál hasznosabb munkákkal és programokkal telt el. Ennek oka az, hogy az egyesület tagsága, akik közül mindenki önkéntesként tesz-vesz az egyesület körül saját dolgaival volt elfoglalva az év során (költözés, gyerekvállalás, munkahely-keresés, tanulás vagy éppen oktatás). A fentiekből következett, hogy a 2010-es évben nem indult az egyesület semmilyen pályázaton, csak a régi futó pályázatainak elszámolásával és lezárásával foglalkozott.
Kerékpáros programok
Győr városában és annak régiójában szervezetünk a legjobban kerékpáros programjairól és megmozdulásairól ismert. Egyesületünk indította útjára a minden évben kétszer megrendezésre kerülő tömeges kerékpáros rendezvényt Győr városában Bringapolisz néven. Az április 22-i föld napi és szeptember 22-i, Autómentes Nap kapcsán megszervezett programok megtervezésében és zavartalan lebonyolításában vett részt egyesületünk. Emellett több (szám szerint 3) városi kerékpáros versenyt, ún. Alleycatet szervezett a tavalyi évben.
Támogatjuk a városban működő kerékpáros póló megmozdulásokat.
Hozzájárultunk Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata által készített Kerékpáros Koncepció elkészítésével javaslatainkkal és a vita társadalmasításával.
A kerékpáros közlekedés népszerűsítése érekében júliusban a III. Győrkőc Fesziválon kerékpáros vidámparkot és kölcsönzőt üzemeltettünk.
Szintén részt vettünk a 2010-es BAM (Bringázz a munkába) mozgalom helyi népszerűsítésében.
Ifjúsági ügyek - Youth in Action Program
Egyesületünk küldő szervezetként működik a Youth in Action programban. A külföldi önkéntes munkára jelentkező fiatalok utazását intézzük, fogadószervezeteket keresünk és tartjuk velük a kapcsolatot az önkéntes kintléte alatt. A kiutazás előtt felkészítjük a fiatalokat a kinti életre és a mindennapok problémáinak megoldására.
Jelenleg az egyesülettől egy önkéntes van Dániában, egy Bulgáriában, és egy fiatal Olaszországban.
Két futó projektünk van, egy projekttervünk, emellett számos meghívást kapunk volt és jelenlegi partnerszervezeteinktől. Az iloveculture projekt utolsó szakaszában a másfél éves együttműködés eredményeképpen létrejött egy ifjúsági és civil szervezeteket, projektjeiket és önkénteseit bemutató portál, amit 2011 elején fogunk bemutatni és népszerűsíteni különböző úton-módon a résztvevő 6 országban - Törökországban, Spanyolországban, Hollandiában, Szlovéniában, Lengyelországban és itthon, és amit reményeink szerint az aktivisták hamarosan használni kezdenek majd:
http://iloveculture.eu/
A másik futó projektünk a Backpack Journalism projekt, ami szintén több mint egy éve zajlik szlovén szervezésben, cseh, osztrák, román, magyar és szlovák partnerekkel, és amelynek keretében 2011 nyarán nemzetközi újságíró-tábort fog rendezni fiatal előadók és résztvevők bevonásával. A projekt weboldalán már olvashatók az elkészült cikkek és hírek:
http://www.bpjournalism.eu/
A Visegrádi Alapnál elnyert pályázat keretében 2010. januárjában Workshopot szerveztünk cseh és lengyel ifjúsági szervezetekkel, ahol a közösségi programok szervezésének módszertanát jártuk körbe.
Kutatás
Az INNONET Innovációs és Technológiai Központtól érkezett felkérés kapcsán középiskolás korosztály számára dolgoztunk ki egy óravázlatot, amivel az innovációt tudták közelebb hozni a fiataloknak. A végcél: bemutatni azt, hogy az innovációhoz nem feltétlenül kell sok pénz, sok idő. Az innováció bárhol felmerülhet. De nem minden jó ötlet innovatív. A végeredményt 10 osztályon tesztelték 2010-ben pozitív eredményekkel.
- Printer-friendly version
- Login or register to post comments








